történetünk

1831

A Generali Biztosító 1831-ben megalakult Triesztben, akkori teljes nevén Assicurazioni Generali Austro-Italiché-ként.

1832

 A Generali társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. Giovanni Cristoforo Ritter de Zahony volt a Generali Csoport első elnök-vezérigazgatója.

1848

A ’48-as forradalmi események a Generali életére is hatással voltak: a társaság neve ekkor változott Assicurazioni Generalira.

1857

Először bocsátottak forgalomba Generali részvényeket a Trieszti tőzsdén.

1881

A társaság 50. jubileumi évében született meg a döntés, hogy az oroszlánt a Generali hivatalos logójaként is alkalmazzák, mégpedig egységesen, a velencei Óratorony ábrázolásának megfelelően.

1887

Jókai Mórt beválasztották a Generali trieszti igazgatótanácsába. A társasában betöltött pozíciója nem csupán formalitás volt, hiszen Jókai elkötelezett híve volt a biztosítás eszméjének és magának a Generalinak is. Regényeiben sokszor megemlítette a társaságot.

1926

A vállalat ekkor már a legtehetségesebb művészeket kérte fel – köztük például Marcello Dudovic-ot -, hogy tervezzék meg reklámplakátjaikat.

1931

Fennállásunk 100. évfordulója.

1937

Elektromechanikus számviteli egységekkel szerelték fel a trieszti központot. 

1945

A Generali bejegyzett székhelyét Rómába telepítette.

1972

Bevezették az új, modern logót.

1989

  Május 25-én Budapesten aláírták az ÁB-Generali Biztosító Rt. alapító okiratát, melyet az Állami Biztosításfelügyelet az év október 27-i keltezésű engedélyével hagyott jóvá.  Megalakult a Providencia Osztrák-Magyar Biztosító is.

1989

Megalakult a Providencia Osztrák-Magyar Biztosító is.

1989

Ebben az évben átadott Mogliano Veneto komplexum – Velence közelében – nemcsak a konszern irányításának új bázisa, hanem a Generali képzési központjának is helyt ad. Az átadás óta eltelt húsz évben a Generali szakemberei fejleszthették itt tovább szaktudásukat.

1990

Az ÁB Generali tevékenysége január 1-jén, az Aranykéz utcai „székházban” indult meg 35 munkatárssal, Dr. Vágó Zsolt vezérigazgató irányításával. A vezérigazgató rendkívül fontosnak tartotta, hogy az új biztosító arculata méltó legyen a Generali névhez. 

1990

Providencia Osztrák-Magyar Biztosító: A társaság zöldmezős beruházásként kezdte működését hazánkban, Harald Mayer Rönné vezetésével, 267 munkatárssal a Medicor-székházban.  A tevékenység az életbiztosítások terjesztésével indult meg, újszerű csomagtermékeket kínálva a lakosságnak.

1991

Bécsi központtal megalakult az EA Generali Holding. Az új törvényi szabályozás lehetőségével élve a holding kivásárolta az Állami Biztosító részesedését, és 1991. október 1-jén a társaság Generali Budapest Biztosító Rt. néven a Generali Csoport tulajdona lett. 

1992

Generali Budapest Biztosító Rt.: A Generali vezérigazgatósága a Kuny Domokos utcába költözött. Ugyanebben az évben megkezdődött a Teréz krt-i székház építése.

1995

A Teréz körúti székházat 1995 végén vehették birtokba a munkatársak. A Generali létrehozta a Generali a Biztonságért Alapítványt, hogy az alapítvány által koordinált programokkal hatékonyabban tudja megvalósítani társadalmi szerepvállalási célkitűzéseit. 

1996

Az első nyereséges üzleti év. Elindult a www.generali.com. 

1997

A Generali tulajdonosként részt vett a Lakáskassza Első Általános Lakástakarék-pénztár Rt. és az Európai Utazási Biztosító Rt. megalapításában.

1999

A Providencia Osztrák-Magyar Biztosító Rt. és a Generali Budapest Biztosító Rt. fúziójával megalakult a Generali-Providencia Biztosító Rt. Átadásra került a két társaság újabb közös székháza, Budapesten a Váci úton. 

2001

Megalakult a Generali Alapkezelő Rt. 

2007

175. évfordulónk. Elindult a Genertel Biztosító Zrt., Magyarország első direktbiztosítója.

2013

A nemzetközi Generali Csoport Európa egyik legnagyobb biztosítási szolgáltatójaként 2013-ban 66 milliárd eurós díjbevételt ért el. A világszerte 77 ezer alkalmazottat foglalkoztató, 65 millió ügyféllel rendelkező Generali Csoport Nyugat-Európában piacvezető.

2014

A Generali az eddigi Generali-Providencia Biztosító Zrt. név helyett a rövidebb Generali Biztosító Zrt. néven működik tovább. Megújult a cégcsoport arculata és logója is.

2015

A magyarországi Generali Csoport – a Generali Biztosító, a Genertel és az Európai Utazási Biztosító – 121 milliárd forintos korrigált díjbevétellel zárta az évet, ami 4,7%-os növekedést jelent 2014-hez viszonyítva. A csoport 16,7 százalékos piaci részesedésével piacvezető.