mi így segítünk

generali-biztositasok-covid

Felelős biztosítóként hisszük, hogy hatásunk túlmutat szolgáltatásainkon, ügyfeleink védelmén. Így kiemelt figyelmet fordítunk a minket körülvevő közösségekre is.

A kialakult járványügyi helyzetben szeretnék támogatást nyújtani a védekezéshez, a megelőzéshez és a gazdasági károk enyhítéséhez. 




A koronavírus járványban számos ágazat került nehéz helyzetbe, és sajnos egyelőre a vírus gazdasági hatásai még nem teljesen ismertek. Magyarországon a KKV szektor az egyik leginkább kitett a járvány hatásainak. A Generali a járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhítésére 250 millió forintos támogatási kerettel igyekszik segíteni az egészségügyi magánpraxisokat.

Az év eleje óta tartó koronavírus járvány napjainkra már az életünk részévé vált, kénytelenek vagyunk vele együtt élni és megbirkózni a járványhelyzet keltette mentális kihívásokkal. Sajnos azonban a mentális, fizikai és közösségi negatív hatások mellett a járvány okozta pénzügyi, gazdasági problémák okozta kihívások feldolgozása és elfogadása még jelenleg is tart és még nem is teljesen feltérképezett. A Generali Biztosító 22 országot felölelő globális felmérésében többek között a magyar, francia, indonéz vagy éppen kínai lakosság koronavírussal kapcsolatos érzelmeit, félelmeit, pénzügyi kilátásait, valamint ezen tényezők biztosítási piacra gyakorolt hatásait vizsgálta. A kutatásból kiderült, hogy a magyarok érzelmi állapotukat tekintve ugyan pozitívabbak a globális átlagnál, ennek ellenére 78 százalékuk már márciusban attól tartott, hogy pénzügyi helyzete tovább romlik a koronavírus járvány miatt, 63 százalékuk pedig sajnos már március végén is tapasztalt bevételkiesést a vészhelyzet következményeként.

KKV-k nehéz helyzetben


„A pandémia okozta helyzet mindenki számára nehéz, de úgy látjuk, hogy Magyarországon a KKV szektort sújtják leginkább a koronavírus hatásai. A szektor szereplőinek 94 százaléka tartja kedvezőtlennek, 64 százaléka pedig nagyon kedvezőtlennek helyzetét, ráadásul 70 százalékuknak egyáltalán nincs egy ilyen vészhelyzetben alkalmazható terve, aminek súlyos következményei lehetnek” – mondta Márta Róbert, a Generali Biztosító értékesítésért felelős igazgatósági tagja.
A magánpraxist folytató egészségügyi szolgáltatók nehéz helyzetbe kerültek, mivel csak sürgősségi esetekben fogadhattak pácienseket, így a bevételük nagyon jelentős mértékben lecsökkent, illetve sok esetben teljesen lenullázódott. A fogászati, nőgyógyászati és bőrgyógyászati praxisok a leginkább érintettek.

250 millió forintos támogatás


„Biztosítónk jelenleg 15 000 egészségügyi szakmai felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkezik. A járvány kitörése óta törekszünk mind a gazdasági, mind pedig a társadalmi hatások enyhítésére, a gazdaság újraindításának segítésére. Látva az egészségügyi vállalkozások jelenlegi viszontagságos helyzetét, illetve kalkulálva egy esetleges második hullámmal, a Generali élethosszig tartó partnerként 250 millió forintos kerettel támogatja egészségügyi szolgáltató ügyfeleit” – mondta el Márta Róbert.

A Generali Biztosító a koronavírus járvány kitörése óta dolgozik azon, hogy valamelyest enyhíthesse a járvány hatásait mind ügyfelei, mind pedig a szükséghelyzetben lévők életében. Teljesen online, személyes jelenlétet nem igénylő életbiztosítások kötésén túl, a telekonzultációs opción át, a munkáltatói COVID-19 fedezet nyújtásával mind ügyfeleik szolgálatában áll. A helyi és globális hozzájárulásoknak és tárgyi adományoknak köszönhetően pedig többek között az olaszországi Lombardia tartomány kórházait és a trieszti egészségügyi rendszert is támogatta. A mostani ingyenes szolgáltatásával viszont a frontvonalban harcolókat támogatja, így azon ügyfeleinek, akik igazolható módon a magyar állami egészségügyi rendszerben, a koronavírus fertőzött betegek ellátásában tevékenyen részt vesznek, ingyenes biztosítási fedezetet nyújt koronavírus fertőzés esetére.

A koronavírus járvány következtében kialakult helyzet alapjaiban formálja át az emberek életvitelét, a felnőtt hazai lakosság fele (52%) egyáltalán nem hagyja el otthonát , azonban számos olyan foglalkozás és hivatás létezik, melyek nem végezhetők otthonról, így komoly kihívás elé állítja a dolgozókat, főként ha ők munka közben saját életüket is kockára teszik. Orvosok, nővérek, háziorvosok, laboránsok, műtősök, mentősök – a sort még hosszan folytathatnánk, a járványhelyzetben ők, az egészségügyi dolgozók a mi hétköznapi hőseink, kezükben van az életünk, egészségünk.

Ingyenes biztosítási fedezet egészségügyi dolgozóknak


A Generali Biztosító új szolgáltatásával most a frontvonalban harcolókat, az igazolható módon a koronavírus fertőzött betegek ellátásában tevékenyen részt vevő egészségügyi dolgozókat szeretné támogatni. 

Május 1-jétől július 31-ig minden olyan ügyfelünknek (Generali Biztosító Zrt. és Genertel Biztosító Zrt.), akik a magyar állami egészségügyi rendszerben egészségügyi foglalkozást végeznek és igazolható módon tevékenyen részt vesznek a koronavírus fertőzött betegek ellátásában, ingyenes biztosítási fedezetet nyújtunk koronavírus fertőzés esetére. Az ingyenes biztosítási fedezetben két szolgáltatás érhető el: kórházi napi és haláleseti térítés. A szolgáltatás azon ügyfelekre vonatkozik, akik 2020. május 1-jén és a biztosítási esemény időpontjában élő szerződéssel rendelkeznek, azaz a május 1-je után kötött szerződésekre nem érvényes” - mondta Schaub Erika, a Generali személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja.

Kórházi napi térítés esetén, ha a biztosított a kórház fertőző betegek részére kijelölt részlegébe kerül, akkor az ott töltött kórházi napokra, de maximum 14 kórházban töltött napra jár a napi biztosítási összeg (10 000 Ft/nap). A térítés teljes mértékét úgy kell meghatározni, hogy a kórházi ápolási napok számát meg kell szorozni a biztosítási összeggel. Az intenzív osztályon történő ellátás napjaira a biztosítási összeg 200%-át (20 000 Ft/nap) téríti meg a biztosító. Haláleseti térítés esetén a szolgáltatási összeg 2 000 000 Ft.

„Hisszük, hogy ebben a súlyos járványügyi vészhelyzetben minden apró segítség számít, legyen szó akár anyagi hozzájárulásról, adományozásról, vagy szolgáltatásaink és termékeink a járványügyi helyzethez való alakításáról. Bízunk benne, hogy ezekkel az apró lépésekkel mi is hozzájárulhatunk a vírus elleni küzdelemhez és bebizonyíthatjuk, hogy együtt sikerülhet. Továbbra is azon dolgozunk, hogy élethosszig tartó partnerként a lehető legtöbbet segíthessünk ügyfeleinknek” – tette hozzá Schaub Erika.

Az orvostechnikai eszközök és a maszkok beszerzése a március 13-án a koronavírus helyzetre létrehozott rendkívüli nemzetközi alapból származó adományoknak köszönhetők. Az első lélegeztető gépeket már leszállítot-ták Olaszország Lombardia tartományának kórházaiba, a maszkok első szállítmánya két héten, a második szállítmánya pedig három héten belül várható.

Lélegeztető gépek 


Az olaszországi Lombardia régió kórházainak intenzív osztályai március 27-én kapták meg az első Németországból importált lélegeztető gépeket. Az ügylet a Hope Onlus humanitárius szervezet  és a Generali 100 millió eurós, a koronavírus helyzet kezelésére létrehozott rendkívüli alapjának köszönhetően jött létre.

Rekord idő alatt 8 lélegeztető gépet telepítettek Crema, Brescia és a milánói Buzzi település kórházainak intenzív osztályain. További 12 lélegeztető gép leszállítás alatt van.

A napokban a Generali 500 védőruhát is adományozott Lombardia egészségügyi intézményeinek. Továbbá a múlt hét folyamán a német Generali vállalat az Air-Dolomiti-Lufthansa közreműködésével segített a németországi olasz diplomáciának 2 500 – kínai üzletemberek által adományozott - védőfelszerelés leszállításában. 

Professzionális maszkok 


 A Generali a rendkívüli nemzetközi alapból származó hozzájárulásával az olaszországi Polgári Védelmet is támogatta 20 millió professzionális maszk beszerzésében. A beszerzés első fele két héten belül, a második fele pedig három héten belül kerül kiszállításra. Az ügylet összesen 28 millió eurót emésztett fel, melyből a Generali a március 13-án létrehozott nemzetközi alapjából 14 millió eurót biztosított, ezzel egyetemben a Polgári Védelem is 14 millió euróval támogatta a beruházást.

A maszkok beszerzése kiváló példa a köz- és magánszféra közötti partnerségre, ami az egészségügyi dolgozók védelmét szolgáló nélkülözhetetlen eszközök pótlását tette lehetővé Olaszország minden régiójában.

A Generali Spanyolországban, Franciaországban és Ázsiában is visz véghez kezdeményezéseket – olyan régiókban, ahol üzemel Generali leányvállalat és amelyek a leginkább érintettek a vírus által.

A Generali Csoport 1 millió eurót adományozott a Giuliano Isontina Egyetemi Egészségügyi Hatóságnak (ASUGI), hogy a trieszti Cattinara Kórház intenzív osztálya számára műszaki berendezéseket és a trieszti gondozó otthonok személyzetének védőfelszereléseket szerezhessen be.  A kezdeményezés a Generali által a COVID – 19 vészhelyzet kezelésére létrehozott rendkívüli nemzetközi alap részét képezi.

Az adománynak köszönhetően a trieszti kórház további olyan elengedhetetlen orvostechnikai eszközöket szerezhet be a súlyos légzőszervi betegségben szenvedők kezelésére, mint a lélegeztető gépek, vagy technikai rendszerek az intenzív vagy fél-intenzív osztályok számára. Ehhez tartoznak még hordozható radiológiai berendezések és hordozható ultrahangos készülékek az olyan koronavírusban szenvedő betegek részletes diagnosztikai vizsgálatához, akiket nem lehet mozgatni.
Az adományból továbbá a trieszti gondozó otthonok munkatársai és látogatói számára szereznek be védőfelszereléseket.