hasznos információk a lakás- és vagyonbiztosítási kárbejelentéshez


A megfelelő biztosítás kiválasztásán túl a bajban is korszerű, rugalmas megoldásokkal állunk rendelkezésre a kárbejelentés pillanatától a kárrendezés egyes lépésein keresztül egészen a kifizetésig.

Tájékozódjon a kárrendezés módjairól Mindent a kárrendezésről oldalunkon.  


hogyan tehetek kárbejelentést?



A minél gyorsabb és kényelmesebb kárrendezés érdekében vagyonbiztosítási (lakás-, vállalkozói-, felelősség-, nagyipari-, gép- és építésszerelés-, szállítmánybiztosítási szerződésekre) kárait bejelentheti
Melyik ügyfél ne örülne annak, ha villámcsapás miatt megsérült műszaki eszközeivel kapcsolatban csupán annyi a dolga, hogy otthonában átadja a sérült, majd átvegye a javított készülékeket?

Szerződött szervizpartnerünk a kárbejelentést követően megkeresi önt, majd egy előre megbeszélt időpontban elhozza a villámcsapás során megsérült elektromos berendezését, bevizsgálja, megjavítja, és végül visszaszállítja azt. 

Ha nem javítható a sérült berendezés, úgy pedig meghatározza annak értékét, ami alapján kiszámításra kerül a kártérítési összeg. Természetesen ebben az esetben sem kell azzal bajlódnia, hogy hova vigye a veszélyes hulladéknak minősülő totálkáros berendezést. Költségmentesen intézkedünk annak szabályos megsemmisítésről. 

Tehát, ha villámcsapás következtében meghibásodott valamilyen berendezése (pld.: TV), akkor tegye meg kárbejelentését a fenti elérhetőségek valamelyikén. A károsodott berendezéseit ne vigye el sehova, annak megjavításáról, és a kár rendezéséről partnereinken keresztül gondoskodunk.  

Lássunk egy ügyfél visszajelzést:
„Kritikus szoktam lenni a bankokkal, biztosítókkal. Ezért az elmúlt 20 évben tettek is ezek a cégek. De meglepően gyors és hatékony volt a kárrendezés. Ez az a szint, amire én, mint fogyasztó/vásárló vágyok. Ha én befizetem időre a biztosítási díjat, akkor jogosan várom el, hogy kár esetén hasonlóan egyszerűen menjenek a folyamatok. Lélekben fel voltam készülve egy 1 hónapos kárrendezésre. Ehhez képest a cég, aki elvitte az eszközt bevizsgálásra az is gyorsan jelentkezett (illetve nem ült 30 napot a szakvélemény elkészítésén), és amikor kollégájuk hívott a konkrét kifizetéssel kapcsolatban, akkor is délután 3-kor beszéltünk, és 5 órakor megérkezett az utalás. (Elvégre a 21. században élünk. :) )”


Kár esetén első és legfontosabb az élet és vagyonbiztonság megóvása. Ha személyi sérülés történt, akkor a legfontosabb feladat a mentők értesítése. Természetesen a kár enyhítése mindenki számára fontos ezért az épületben, ingóságban keletkezett károk esetén tegye meg a szükséges lépéseket a károk súlyosbodása ellen (például: csőtörés esetén a víz szivárgását, ömlését szüntesse meg). Életét, egészségét azonban soha ne veszélyeztesse!

Betöréses lopás, rablás, vandalizmus, besurranás és rongálás károk esetén az eseményt az illetékes rendőrkapitányságon jelentse be személyesen vagy telefonon. Ajánlatos a bejelentés és az első ijedtség után a lakást tételesen átvizsgálni.

A káreseményt a bekövetkezése után minél előbb, de legkésőbb az észlelésétől számított 2 munkanapon belül jelentse be a biztosítónak.

A káresemény helyszínét a bejelentéstől a szemle időpontjáig, de legfeljebb az 5. napig változatlanul kell hagyni. Csak a kárenyhítéshez elengedhetetlenül szükséges mértékben szabad változtatni a károsodott vagyontárgyakon, mivel lehetővé kell tenni a kárbejelentés tartalmának ellenőrzését.


Szemle, kárfelvétel, kifizetés



Ha a kár miatt helyszíni kárfelmérésre van szükség, akkora kárbejelentés után emailben értesítjük a kárüggyel kapcsolatos további lépésekről.

Helyszíni kárfelvételre előre egyeztetett időpontban, munkanapokon kerül sor. Szemle során szakértőnk elkészíti a kárfelvételi jegyzőkönyvet és elkészíti a számla nélküli kifizetési kalkulációt, amit önnek adott esetben lehetősége van a helyszínen elfogadnia (real-time kifizetés).

Ha nincs lehetőség azonnali kifizetésre, például a kár nagysága miatt, akkor kérjük, hogy küldje meg részünkre a szükséges dokumentumokat, hogy mielőbb lezárhassuk, és kifizethessük a kárt. Ha javítási számlát fog beküldeni a kár helyreállításáról, akkor a számla beküldése előtt kérjük, küldje meg részünkre a javítási árajánlatot is.

Üvegkár esetén nem szükséges árajánlat megküldése. Elegendő, ha a kárbejelentés megtételekor vagy utána megküldi részünkre a számlát.

Nagyobb károk esetén a javítási, helyreállítási, újraépítési költségeket az építkezés ütemében, annak folyamatos figyelemmel kísérése mellett térítjük meg. 

A kárkifizetés elsődlegesen banki átutalással történik az ön által megadott bankszámla számra. Amennyiben erre nincs mód, úgy a kifizetés történhet postai úton is.



VIDEÓS KÁRRENDEZÉS



Amennyiben ön rendelkezik megfelelő okostelefonnal, megfelelő internet kapcsolattal valamint a kár jellege és nagysága ezt lehetővé teszi, úgy a Generali felajánlhatja önnek, hogy a kárszemlét és a kárfelvételt videós kapcsolaton keresztül tegyük meg. 
Ebben az esetben kárszakértőnk telefonon megkeresi önt és amennyiben elfogadja ezt az online kárrendezési lehetőséget, kiküldi önnek az online videós rendszer elérését tartalmazó linket emailben. Lényeges, hogy nem kell semmilyen alkalmazást, applikációt telepítenie ehhez. A linkre kattintva be kell jelentkeznie a felületre, ahol egy technikai ellenőrzés után a kárszakértő kolléga bejelentkezik, aki végig instrukciókkal látja el, hogy a kárbejelentés zökkenőmentes lehessen. Lényeges, hogy bejelentkezéskor a káresemény helyszínén (lakásában, házában) tartozódjon.

Kárfelmérés során a telefon kamerájának segítségével le kell videózni a kárt szenvedett helyiségeket, be kell mutatni a károsodott ingóságokat. Mindeközben kárszakértő kollégánk ki is számolja a kártérítési összeget, melyet fel is ajánl önnek. Ha ön elfogadja a felkínált összeget, akkor a kárszakértő el is indítja a kifizetést (real-time).

Ha nem fogadja el a felkínált összeget, akkor a további lehetőségek közül választhat:
kaphat gondolkodási időt az ajánlat megfontolására
lakásbiztosítás esetén előleget utalunk és a számla beküldése után történik az elszámolás
kárszakértő kollégánk személyesen méri fel a kárt.


SMART KÁRRENDEZÉS



A kár jellegétől és nagyságától függően egy másik típusú kárrendezésre is lehetőséget kínálunk, szintén okostelefonon keresztül. A Smart kárrendezés során a kárbejelentést követően egy emailből lehet telepíteni Ügyfélpont alkalmazásunkat a telefonra, lefotózni a károkat, megadni a helyiség méreteit, és az alkalmazás segítségével beküldeni az adatokat. A felajánlott kifizetési összegről szintén az alkalmazáson keresztül értesül, ott el is fogadhatja (vagy visszautasíthatja) az ajánlatot, és a bankszámlaszám megadása után ki is fizetjük önnek a kártérítési összeget – erről üzenetben értesítjük.

Kárbejelentés során az alábbi adatok megadása szükséges:


  • személyes adatok (károsult, szerződő, bejelentő)
  • kötvényszám (kötvényadatok)
  • káresemény helye, időpontja, káresemény leírása (pontosan mi történt és mi károsodott, melyik helyiség, milyen ingóság)
  • becsült kárösszeg (nagyságrendileg)
  • elérhetőség: telefon, email

Mire terjed ki lakásbiztosítása?



Amelyre minden lakásbiztosítás kiterjed:
  • Tűz
  • Szikla-, kőomlás, földcsuszamlás
  • Árvíz
  • Robbanás 
  • Ismeretlen építmény és üreg beomlása
  • Földrengés
  • Villámcsapás 
  • Idegen jármű ütközése
  • Vízkár
  • Vihar 
  • Légi jármű ütközése
  • Betöréses lopás, rablás, rongálás
  • Jégverés 
  • Idegen tárgyak rádőlése 
  • Üvegtörés
  • Hónyomás 
  • Felhőszakadás 
  • Felelősségbiztosítás

Ezenkívül még számos olyan eset van, melyre kiterjedhet lakás vagy házbiztosítása attól függően, hogy a biztosítás megkötésekor milyen kiegészítő csomagot választott.

Erről szóló bővebb tájékoztatót itt érheti el: Lakásbiztosítás biztosítási termékismertető 

Mire nem terjed ki a biztosítás?


  • Nem biztosítottak a biztosítási feltételekben meghatározott biztosítási eseményektől eltérő káresemények.
  • Nem biztosítottak a biztosítási feltételek Általános kizárások fejezetében meghatározott események, ill. az ezekből eredő károk.
  • Nem biztosítottak a biztosítási eseményekkel kapcsolatban, a biztosítási feltételekben feltüntetett további kizárt események, károk.

Kárbejelentés után kárszakértőnk elvégzi a szemlét. Ha a káresemény megfelel néhány kitételeknek, akkor a szemlét végző kárszakértő a helyszíni kárfelmérés alapján felajánlja a kártérítési összeget önnek. Ha elfogadja a felajánlott kártérítési összeget, akkor a kárszakértő elindítja az utalást még a helyszínen online kapcsolat segítségével. Banki átfutási időtől függően akár fél órán belül megérkezik az utalás az ön számlájára.
Csőtörése van és ömlik mindenhol a víz. Háza beázott a legutóbbi nyári zivatarban és már az időjárás jelentésben ígéri a következőt. Beletört a kulcs a zárba és nem tud bejutni a lakásba. Ilyen és ehhez hasonló vészhelyzetekben vegye igénybe Mestervonal 24 szolgáltatásunkat mely a piacon egyedülálló kényelmet biztosító kárrendezési szolgáltatás.
A szolgáltatás keretén belül bizonyos kártípusok esetén a bejelentést követő 24 órán belül társaságunk a vele közvetlenül szerződött iparost, iparosokat – Europe Assistance partnerhálózata – küld a helyszínre. Az iparosok elvégzik a vészhelyzet elhárítását és az ön otthona újra a régi lesz. 
A Mestervonal-24 telefonos szolgálat az év minden napján 0–24 órában fogadja az ön hívását a +36 1 458 4452 telefonszámon.

Milyen vészhelyzetekre terjed ki a Mestervonal 24 szolgáltatás?
  • Vízvezeték szerelés, gázvezeték szerelés, fűtésszerelés (kivéve gáz- és elektromos készülék szerelés),
  • zárjavítás,
  • duguláselhárítás,
  • villanyszerelés,
  • tetőfedés,
  • üvegezés.


A Mestervonal 24 szolgáltatás előnyei:
  • nem kell mesterembert keresnie
  • nem kell aggódnia a munka minősége miatt, hiszen megbízható partnerhálózattal rendelkezünk
  • nem kell számlával igazolnia a helyreállítást
  • nem kell az adminisztrációval, kifizetéssel foglalkoznia, hiszen mi ezt közvetlenül intézzük az iparossal

A szolgáltatásról érdeklődjünk tanácsadójánál vagy ügyfélszolgálatainkon.

Mestervonal 24 szolgáltatásunkat csak akkor tudja igénybe venni, ha lakásbiztosítása tartalmazza a „Mestervonal” kiegészítő csomagot. Ezt az információt megtalálja biztosítási kötvényében, vagy hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat.
Azt tapasztalja, hogy a házába beköltöztek a darazsak? Úgy érzi, hogy nem akar együtt élni velük? Erre a problémára is megoldást nyújt a Generali Biztosító. Nincs más teendő, mint ezt bejelenteni, és már mennek is a darázsirtók.

Ehhez nem szükséges más, mint Házőrző otthon biztosítását kiegészítenie „Kertes házas csomaggal”, amely az állatkár biztosításon kívül – ennek keretében végzik el szakembereinek a darázsirtást – tartalmaz többek között szabadban tárolt tárgyakra, növényekre és háziállatokra vonatkozó védelmet is.


Mikor hívhatja a darázsirtókat?



Ha úgy érzi, hogy házában vagy kertjében olyan mértékben elszaporodtak a darazsak, amelyek a lakók megszokott életvitelét lehetetlenné teszik, és olyan helyzet alakul ki, mely sürgős beavatkozást kíván a balesetveszély megelőzése érdekében. Ilyenkor nincs más teendő, mint bejelenteni a kárt.


Mi történik a kárbejelentés után? 



Kollégáink felveszik a kapcsolatot a „kártevőirtó szakemberekkel”, akik egy előre egyeztetett időpontban elvégzik a darázsirtást az ország bármely pontján, területi korlátok nélkül.


Ki fizeti a költségeket? 


A darázsirtás költségeit közvetlenül a Generali téríti meg az irtást végző cég részére. Önnek ez nem kerül pénzébe, ez a szolgáltatás térintésmentes a szerződésben meghatározott összeg erejéig.

A darázsirtásra vonatkozó ajánlatunk nemcsak a családi házakra, lakásokra vonatkozik. Ezen szolgáltatásunkat társasházak is igénybe vehetik, ha rendelkeznek „Állatkár kiegészítő csomaggal”.
A Generali Biztosító biztosítási megoldásaihoz tartozó elérhetőségekért kattintson ide.

Ügyfeleink a kárrendezés kezdetén tájékoztatást kapnak arról, hogy ügyüket mely kollégánk intézi, illetve, hogy az adott kollégánknak melyek az elérhetőségei (telefon, fax, e-mail). Bár kollégáink nagy szakmai tapasztalattal, többségük a gépjármű kárrendezésben megszerzett nagy gyakorlattal rendelkezik, előfordulhat, hogy a kárügy során olyan körülmény merül fel, amely miatt ügyfelünk kifogást, panaszt, észrevételt szeretne benyújtani.